Törvényalkotó szervünk, az Országgyűlés törvényhozó feladatának eleget téve szinte állandóan ülésezik. Pusztán ezen tényből is arra a következtetésre juthat az egyszerű állampolgár, hogy a jog fölöttébb fontos lehet mindennapjainkban. A katonaember az utóbbi hosszú évek úgyszólván folyamatos változásaiból még inkább meggyőződhet arról, amit korábban is tudott, miszerint a jogszabályok a civil állampolgárokhoz képest jobban behatárolják az ő jogait, igaz, egyszersmind meg is védik bizonyos történések káros következményeitől. A védelmi szférában is kitüntetetten fontos szerepet játszik a jog, első ránézésre a katona mindennapjaiban talán mindennél fontosabb szerepet. Ez a kitüntetetten fontos szerep megmutatkozik a felépítményben is, jelesül abban, hogy a Honvédelmi Minisztérium legnagyobb létszámú szakapparátusa, főosztálya nem más, mint a Jogi és Információvédelmi Főosztály. A többségében természetesen szakvizsgát tett, nagy gyakorlattal bíró jogász végzettségű munkatársakból szerveződő főosztály vezetője nem csupán a hazai jogban jártas tudor, hanem 1999 óta Európa-jogi szakjogász, aki dolgozott katonai ügyészként, nemzetközi hadijogászként úgy, hogy a PfP kezdeményezés első három évében egyedüli magyar jogászként társaival gyakorlatról gyakorlatra végigjárta Európát, majd a közigazgatási apparátusban különböző beosztásokat töltött be. 2005. április l-jével nevezték ki dr. Mátyus Ferenc dandártábornokot a Honvédelmi Minisztérium Jogi és Információvédelmi Főosztályának vezetőjévé, vele beszélgetett munkatársunk.

Új honvédségi Szemle (ÚHSZ): A közigazgatási szervezetek szokásos tevékenységük szerint kapják elnevezésüket, ennek megfelelően a védelmi tárca Jogi és Információvédelmi Főosztálya vélhetőleg a hatályos magyar és nemzetközi joggal és az azokkal kapcsolatos tevékenységekkel, valamint bizonyos információk védelmével, őrzésével foglalkozik. Lehet, hogy nem igazán jó a példa, de ez a kettős olyan, mint az az egyébiránt nem létező főosztály, amely a védelem tervezését és a katonák ruházattal való ellátását biztosítaná egy szervezet keretein belül. Ez kizárható, mert a két tevékenységnek még érintkezési pontja sincs. Hogyan került össze az egymáshoz a legkevésbé sem illő két olyan terület, mint a jog és az információvédelem?

Dr. Mátyus Ferenc dandártábornok (M. F.): A két terület valóban nehezen rokonítható, kérdése megválaszolásához vissza kell mennünk az időben. De jure már korábban is létezett, de facto viszont csak 2005. április elsejével következett be a védelmi szférán belül az érdemi integráció, melynek rendező elve okozott egy-két érdekességet, például főosztályunk ilyetén kialakítását. Korábban létezett a Jogi és Igazgatási Főosztály, a Nemzetközi Jogi Főosztály és a Jogi Képviseleti Főosztály. E három szervezetből lett egy, a mi jelenlegi főosztályunk, a három főosztályvezetőből maradtam én, a Nemzetközi Jogi Főosztály korábbi vezetője. Hozzánk került még az egykori minisztérium Információ- és Dokumentumvédelmi Főosztálya, valamint a Jogi és Fegyelmi Elemző Osztály egy részlege a Vezérkari Iroda korábbi alárendeltségéből. Tehát négy és fél szervezetből alakult ki egy szervezet, amelynek felépítése és feladatrendszere talán példa nélküli a magyar közigazgatásban.

ÚHSZ: Noha a korábbi főosztályok megszűntek, az egykor hozzájuk rendelt tennivalók, egykori feladataik ma is léteznek. Ezért gondolom, az ön vezetése alatt létező főosztály a nagyobbak közül való. Jól gondolom?

M. F.: Főosztályunk nem a nagyobbak közül való, hanem a legnagyobb a minisztériumon belül. Hetvenen dolgozunk a jogi és az információvédelmi blokkban. Az előzőben 43, az utóbbiban 27 munkatárs tevékenykedik. A jogi blokkba tartozik az Igazgatási és Koordinációs Osztály, a Nemzetközi Jogi és Kodifikációs Osztály, valamint a Jogi Képviseleti Osztály. Az információvédelem két osztályba szerveződik, ezek: Dokumentumvédelmi és NATO/NYEU Központi Nyilvántartó Osztály és az Elektronikus Információvédelmi és NATO/NYEU Központi Rejtjelelosztó Osztály. Osztályaink létszáma nagy, mondhatni nagyon nagy más minisztériumi főosztályokhoz képest. Nem véletlen, hogy 15-16 fős osztályokba szerveződik nálunk a munka. Még az integráció előkészítésének időszakában igyekeztem elöljáróimat befolyásolni a célból, hogy térjünk vissza a klasszikus közigazgatási szervezéshez és eljárásokhoz éppen a hatékonyság és az operativitás fokozása miatt.

Ily módon tehát nagy szervezeti egységek léteznek, pontosan körülhatárolt jogosítványokkal, pontosan megszabott feladatokkal, egyértelmű vezetéssel, annak révén világosan megfogalmazott felelősséggel és jogosítványokkal. Mindezek eredményeként nálunk rangja van a kevés osztályvezetőnek.

Az összevonást megelőzően különös gondossággal, hosszú vívódások után választottam ki valamennyi kollégámat, kizárólagos zsinórmértékként alkalmazva a szakmai tudás magas színvonalát és a jó emberi tulajdonságokat. Aki ezen két kívánalom egyikének már nem tudott tenni, ma nem dolgozik velünk. Ennek köszönhetően olyan vezetőtársaim vannak, akik a legjobbak a maguk szakterületén, és nincs az a probléma, amit ne tudnánk rövid időn belül megoldani.

Közvetlen munkahelyi felettesünk a jogi helyettes államtitkár. Úgy vélem, az elmúlt években a jogászok szerepe felértékelődött, a honvédségen belül a jogi és igazgatási szolgálat ma már stratégiai fontosságú, valamennyi kollégám jó munkáján túl talán ez a másik igazi indoka annak, hogy személyemben első alkalommal vezeti tábornok a szolgálatot.

ÚHSZ: Úgy veszem észre, alig titkolt büszkeséggel említi főosztályának szervezetét, amely valóban impozáns. Ám van másik oldal is. Aszerint bizony elgondolkodtató, hogy vajon a honvédelmi tárcán belül miért a jogi kérdésekkel foglalkozó főosztály a legnagyobb létszámú? Mint az előző század első felében, megint jogásznemzet vagyunk?

M. F.: Na igen! Részben igaza van, a válasz összetett. Az egyik: nem csak nálunk, hanem kivétel nélkül az összes fiatal demokráciában jellemző a túlhajtott jogszabályalkotás. Az emberi életet évezredek óta szabályozó olyan örökérvényűségek, mint az erkölcs, az etika stb., úgyszólván feledésbe mentek, de legalábbis, igen erőtlenül hatnak. Mi állampolgárok úgy véljük, hogy ami nincs leírva, azaz szabályozva, az nem is létezik. Ez tetten érhető a minisztériumi munkában is, pontosan ugyanúgy, ahogy másutt, ez vezet oda, hogy szinte mindent túlszabályozunk.

Ezt én, vezető jogászként nehezményezem, nemkívánatos jelenségnek tartom. Ám most e tekintetben sokkal jobb a helyzet, mint volt az integráció előtt, ugyanis akkor közel hetven jogász dolgozott a minisztériumban a mai alig több mint negyvennel szemben. Természetesen a létszámba beleszámoltam az adminisztrátorokat is. Az igazán korrekt válasz érdekében az előzőek mellett nem tekinthetünk el attól a ténytől, hogy főosztályunkon rendkívül széles jogalkalmazói (jogalkotói) tevékenység folyik. Amennyiben kevesebben lennénk, azaz bármi oknál fogva kevesebb jogásszal kellene megoldanunk jelenlegi feladatainkat, akkor az nem sikerülne, az egész minisztérium munkája lehetetlenülne el. Hogy mindenki értse, az integráció érdemi végre hajtásában a jogászok élen jártak, a vezetői beosztások több mint 60 százalékát felszámoltuk, azaz nincsenek már tartalékaink.

ÚHSZ: Miben áll az a széles körű jogalkalmazói munka?

M. F.: Szinte csak címszavakban sorolom, mert a folyóiratnak nyilván nem a teljes terjedelme vár az ön írására, hanem annak csak egy része. Elsősorban is tudni kell, hogy a minisztérium teljes ügyiratforgalmának a fele ad munkát a mi főosztályunknak, már ez önmagában rengeteg tennivalót jelent, de konkretizálva: foglalkozunk büntetőjoggal, jóval több munka érkezik a fegyelmi jog területéről. Sok feladatot adnak munkatársainknak a legkülönbözőbb kérdésekkel hozzánk forduló katonák és külső harmadik személyek. E kérdések jönnek hagyományos levélben, elektronikus úton, és mindegyikre válaszolnunk kell. Az elektronikusinformáció-szabadságról szóló törvény rendelkezései miatt szinte valamennyi jogszabálytervezetünket nyilvánosságra kell hoznunk, azaz meg kell jelentetnünk a Honvédelmi Minisztérium internetes honlapján, amit aztán bárki véleményezhet az állampolgárok közül. Mi működtetjük a minisztérium ügyfélszolgálatát is. Kiemelten fontos feladatunk a jogszabályalkotás. Jócskán akad tennivalónk a nemzetközi jog területén is. Tíz évvel ezelőtt még nem sok tennivalónk akadt a nemzetközi jog területén, akkori feladataink lényegében csak a szűk hadijog területére koncentrálódtak.

NATO-tagságunk alapjaiban változtatta meg a nemzetközi joghoz való korábbi erőtlen viszonyunkat, az utóbbi években egyre nagyobb létszámban és egyre szélesebb tevékenységi kört felölelve veszünk részt számos békemissziós feladatban. Ez önmagában olyan mértékű kihívást jelentett, hogy az utóbbi években a nemzetközi jog volt a legdinamikusabban fejlődő jogterület, melynek eredményeképpen saját értékelésem szerint a központi közigazgatáson belül kivételesnek számító szellemi műhelymunka folyik.

Figyelemre méltó képviseleti munkát végzünk az országgyűlés különböző bizottságaiban. Jómagam és helyetteseim gyakorta képviseljük a honvédelmi kormányzat álláspontját. Az ilyen bizottsági munkából csak nekem több mint tucatnyi jut évente, bizony mindegyikre körültekintő alapossággal kell felkészülnünk. És akkor még nem is említettem a szokásos, az úgymond rendes koordinációs, valamint a jogi képviseleti tevékenységet sem.

ÚHSZ: Hogyan festenek a leggyakrabban önökhöz érkező kérdések?

M. F.: A kérdéseket két nagy csoportra oszthatjuk, a közigazgatáson belülről és az azon kívülről érkezőkre. Mindkét helyről értelmes és valóban érdekes kérdések érkeznek. Nem meglepő, hogy a közigazgatáson belülről nem érkeznek blődlik, ám az azon kívülről érkező kérdések között sincs olyan, ami viszont meglepő és szokatlan. Ebből azt a következtetést vonom le, reményeim szerint nem elhamarkodottan, hogy katonáink, a legtöbbet kérdezők, felelősségteljes és nem utolsósorban józan eszű emberek, akik már magában a kérdés megfogalmazásában is figyelemre méltó kulturáltságról tesznek tanúbizonyságot. Ugyanezt elmondhatom azokról a polgári személyekről is, akik bármi oknál fogva érdeklődnek a honvédség iránt.

ÚHSZ: Vélhetően a rengeteg tennivaló közül a jogszabálytervezetek, rendeletek stb. elkészítése és megfogalmazása adja a leginkább szem előtt lévő munkát. Az önök főosztálya miként készít elő egy jogszabályt?

M. F.: Terjedelmi okok miatt ne menjünk bele a jogszabályi hierarchia ismertetésébe, a lényeg az, és talán a legtipikusabb, hogy a honvédelmi ágazaton belül gyakorta jelentkezik olyan szabályozási igény, amelyet miniszteri rendeletben kell megjeleníteni. Világosan látni kell, hogy az előkészítés, a megszövegezés nem pusztán fogalmazás. Először is: hogy mi legyen a jogszabály tartalma, azt nem mi mondjuk meg, hanem a szakma. A honvédséggel, a katonai szolgálattal kapcsolatos jogszabályokat, utasításokat, a központi és csapattagozat, a háttérintézmények, az érdekképviseleti szervek, tehát a katonák készítik elő, ők fogalmazzák meg. A mi főosztályunk a jogszabály megszületésének jogtechnikai, jogalkotási részéért felel, azaz mi vagyunk azok, akik a rendelkezéseket sok szempontra is figyelemmel formába öntik.

ÚHSZ: Önök mint szakapparátus, tesznek javaslatot különféle jogszabályok előkészítésére?

M. F.: Természetesen, hiszen fontos feladatunk a jogszabályok hatályosulásának vizsgálata, a megváltozott életviszonyok felismerése és transzformálása új jogi rendelkezésekbe, és hát valljuk be őszintén, mindig van finomítani való egy-egy kész jogszabályon is.

Mondok példát. A 90-es évek elejéig a magyar jogszabályok nem foglalkoztak magyar katonák külföldi hadműveleti területen való alkalmazásának szabályozásával. A rendszerváltozás után, leginkább a NATO-csatlakozást követően viszont robbanásszerűen nagyot fejlődött a külföldi szolgálatteljesítéssel kapcsolatos jogalkotás, ez volt az az időszak, amikor a katonák a jogászokkal összebújva folyamatosan azon törték a fejüket, hogyan lehetne egy jó, időtálló és rugalmas szabályozást kialakítani.

ÚHSZ: Mennyi időbe telt, míg mindent, jobb kifejezés híján mondom így, rendbe raktak?

M. F.: Még ma sincs minden rendben, teljesen rendben valószínúleg soha nem is lesz semmi, mivel a körülmények állandóan változnak, ahogy mondani szokták, változik az élet, és ezeket a változásokat mindig késéssel követi a jogalkotás. Példának okáért említem meg, hogy a miniszter úr néhány nappal ezelőtt írta alá azt a rendelettervezetet, amely kifejezetten a külföldi missziókban elkövetett fegyelemsértések kivizsgálását célzó speciális előírásokat rögzíti.

Az a fegyelmi eljárási rend, ami békeidőben itthon alkalmazható, az hadműveleti területen nem teljes egészében kielégítő. Igen széles körben végeztük el az előkészítést, főleg a csapattagozat képviselőit és a parancsnoki állományt faggattuk ki alaposan annak érdekében, hogy tényleg életszerű szabályozás kerüljön jóváhagyásra. Mint ebben az esetben is, és mint törekvésem szerint minden más esetben, kifejezetten gondot fordítottunk arra, hogy a tervezet szövege, tehát végső soron maga a rendelet közérthető legyen, ne úgynevezett jogásznyelven íródjon, hanem olyan nyelven, amit a laikusok is megértenek.

Természetesen nem dőlhetünk hátra a székünkben, mondván, időtálló szabályozást hoztunk létre, mivel éppen olyan jogterületról van szó, amely a külföldi alkalmazás vélhetően egyre a tipikusabb voltára tekintettel a nem is olyan távoli jövőben meg fog változni. Általában azt mondhatom: bizony nem könnyű feladat elérni, hogy a jogszabály szakmailag kifogástalan, ugyanakkor közérthető is legyen, de törekednünk kell rá.

ÚHSZ: Lehet, hogy az újabb és újabb jogszabályok, rendeletek már közérthetőek, vagy megfogalmazóik legalábbis törekednek a közérthetőségre, ám még mindig rengeteg az olyan törvény, amit a jogban járatlan ember képtelen követni. Lesz egyszer jobb a helyzet?

M. F.: Remélhetőleg, ám annak ellenében hat a fiatal demokráciákban ma tapasztalható túlszabályozottságra való törekvés. Ez Magyarországon is csapdahelyzet. Ráadásul felelősséggel mondhatom, hogy bizony az újabb és újabb szabályozás negatív hatásait tapasztalva gyakorta azok morognak, akik egyébként arra próbálják rávenni a rendszert, hogy újabb és újabb jogszabályokkal szabályozzon különböző élethelyzeteket.

Sajnálatos módon ma már ott tartunk, hogy évente minimum egyszer át kell tekintenünk az összes hatályban lévő jogszabályt és egyéb fontos jogi normát annak érdekében, hogy a rendszert megpróbáljuk átláthatóbbá tenni, melynek eredményeképpen ez az ún. deregulációs folyamat azzal zárul, hogy nagyon sok írott rendelkezést hatályon kívül kell helyezni.

Mindezzel együtt azt kell mondanom, hogy erőfeszítéseink ellenére túlszabályozott a magyar védelmi szféra. Magam sem értem, hogy miért állt elő az a szerintem nem normális helyzet, melyben a parancsnokok/vezetők már jószerint nem is ismerik a szóbeli parancs/utasítás fogalmát, illetve természetesen ismerik, csak éppen nem alkalmazzák. A “régi szép időkkel” szemben ma szinte mindent írásba foglalnak, pedig nincs rá szükség, pláne nincs arra szükség, hogy sorszámozott intézkedések szülessenek olyan feladat végrehajtására, amihez egy szóbeli parancs is bőven elég lenne. Valahogy úgy fest, hogy a szóbeli parancs már nem is számít igazából parancsnak, mert úgy gondolja mindenki, a szó elszáll, az írás megmarad, s a szóbeli parancs végrehajtása bizonytalan, a szóbeli parancsot végre nem hajtó már felelősségre se vonható. Ez bizony nincs rendjén, de a helyzet gyökeres megváltoztatásának ismertetése egy többoldalas tanulmány témája lehetne, de a megoldás mindenképpen a határozott követelménytámasztás, a visszaellenőrzés és a felelősségre vonás köré koncentrálódik. Semmi újat nem kell felfedeznünk, Max Weber már meg tette helyettünk.

ÚHSZ: Nem vitathatóan igen fontos az önök által végzett munka, ám azért megjegyzem, nem is mellékesen, hogy a felelősségük szerencséjükre valamelyest korlátozott. Szerintem az eddigiekből kitűnik, hogy a minisztériumon kívül, tehát a csapatoknál, a háttérintézményeknél nincs operatív tennivalójuk, nyersebben szólva nincs közvetlen felelősségük. Vagy tévednék?

M. F.: Óriási tévedés! A Jogi és Információvédelmi Főosztály mindenkori vezetője szakmai elöljárója a Magyar Honvédség teljes, több mint 200 fős jogi és igazgatási szolgálatának, ebbéli minőségében közvetetten felelős is a legkülönbözőbb honvédségi szervezeteknél folyó jogalkalmazói tevékenységért. A haderőnemi parancsnokságokon jogi és igazgatási osztályok működnek, ezred- és dandárszinten jogi és igazgatási főnökségek, az önálló zászlóaljaknál pedig igazgatási részlegek végzik az operatív jogi munkát. A napi működés során mindegyik katonai szervezetnél szükség van jogász szakemberre. Alapeset, hogy a parancsnok kiad egy intézkedést, ám azt meg kell fogalmazni, jogszabályok, utasítások stb. figyelembevételével, de a jogi és igazgatási apparátus elláthatja, sok esetben el is látja az adott katonai szervezet jogi képviseletét bíróságok és más hatóságok előtt.

ÚHSZ: Úgy fogalmazott, hogy elláthatja. Kitől függ, hogy el is látja?

M. F.: Részben tőlünk. Bizonyos ügyeket magunkhoz vonunk, ha jelentőségük lényegesen túlnő az adott katonai szervezeten. Nem túlzottan sok, de azért akad ilyen, úgymond kiemelten fontos ügy.

ÚHSZ: Mit tartanak fontosabbnak, kiemelten fontos ügynek, az itthon, vagy a missziókban történteket?

M. F.: Kétségtelen, az itthoni és a missziókban végzett katonai tevékenység bizonyos szempontok szerint elég élesen különválasztható, ám mi egyik szférát se részesítjük nagyobb figyelemben a másiknál. Nem teszünk közöttük különbséget.

Jómagam határozottan ellenzem azt a megközelítést, miszerint léteznek nemzetközi tapasztalattal felvértezett ún. elsőosztályú, illetve nemzetközi tapasztalattal nem, vagy még nem rendelkező ún. másodosztályú katonák. Nézzük csak a jogászokat! NATO-tagságunk óta hagyományosan mi delegálunk magyar jogászt a nápolyi NATO Parancsnokság Jogi lrodájához. Tetszik, nem tetszik az ottani jogi munka – habár nyilvánvalóan fontos és érdekfeszítő – minőségileg nem feltétlenül üti meg a hazai szintet, mivel, mint ahogy arról már szóltam, a minisztériumban a legszélesebb jogalkalmazói munka folyik, ebból következően egy jogász számára nyilvánvalóan értékesebb hazai munkakör jóval nagyobb szakmai kihívást jelent.

ÚHSZ: Senki nem akar különbséget tenni, de az ember már csak olyan, hogy bizony elég gyakran tesz különbséget. Csakugyan azt állítja, hogy ön még nem tett különbséget különböző szervezetek között?

M. F.: Nekünk együtt kell működnünk a minisztérium más főosztályaival, a főcsoportfőnökségekkel, a csapattagozattal, a háttérintézményekkel, lényegében mindenkivel. Megesik, hogy előnyben részesítünk valamit, ám csak akkor, ha az elengedhetetlen. Példának okáért minden másnál nagyobb figyelmet fordítottunk a külföldi missziókban történő szolgálatteljesítés jogi szabályozására NATO-csatlakozásunkat követően, egész egyszerűen azért, mert arra elengedhetetlenül szükség volt azon egyszerű oknál fogva, hogy akkor már nagyobb méretekben vettünk részt külföldi békemissziókban.

ÚHSZ: Vélhetőleg az önök főosztályát sem egyformán ítélik meg a különböző katonai szervezetek. Vannak, akik szeretik és vannak, akik nem szeretik önöket?

M. F.: Úgy vélem, nem helyes így fogalmazni, mivel fel sem merülhet, hogy szeretnek minket, vagy nem szeretnek, egyáltalán a szeretet fogalma a közigazgatáson belül értelmezhetetlen. A jogászt nem szeretni kell – arra ott van a család -, hanem tisztelni és elfogadni a jó tanácsokat. Van, aki ezt már tudja, és van, aki még nem. Persze értem én, hogy miért kérdez így, ezért aztán kijelenthetem, másokhoz való viszonyunk a legteljesebben korrektnek minősíthető. Az elő sem fordulhat, hogy valamely katonai szervezettel rossz a kapcsolatunk. Ha már mindenképpen kiemelést kér tőlem, akkor azt mondom, fokozott figyelemmel kísérem a csapattagozat mindennapi életét. Az ok roppant egyszerű: a csapattagozat igény- és érdekérvényesítési képessége, lehetősége lényegesen gyengébb, mint a központi tagozaté, jó ötleteiket gyakorta félresöprik, a létszámleépítéseknél az első sorban állnak… Nos ők azok, akik minden segítséget, támogatást megérdemelnek.

Talán a legnagyobb vállalkozás a részünkről a Magyar Honvédség jogi és igazgatási szolgálatának irányítása azzal a céllal, hogy a szolgálatot a jelenleginél jóval magasabb színvonalra emeljük, ezzel bizony sokat segíthetünk a haderőnemi parancsnokoknak.

ÚHSZ: Ezt érthetem úgy, hogy elégedetlen a katonai szervezeteknél működő jogi és igazgatási apparátus tevékenységével?

M. F.: Nem velünk volt a gond. Megmondom őszintén, az elmúlt években mellőzöttnek érezhette magát a csapattagozat, mert a korábbi jogi főosztály nem kezelte prioritásként a jogi és igazgatási szolgálatot. Márpedig attól, hogy a minisztérium Jogi és Igazgatási Főosztálya Budapesten jól érzi magát, attól a jogi és igazgatási szolgálat még nem működik jól. Ma mind a főosztály munkatársai, mind vezetői lényegesen nagyobb figyelmet fordítanak az alárendelt jogi és igazgatási szolgálatra, mint korábban bármikor. Szoros kapcsolatot tartunk a csapattagozatban szolgálókkal, a parancsnokokkal, előadásokat és értekezleteket kezdeményezünk és tartunk. Fáradozásunknak meg is van az eredménye.

ÚHSZ: Amennyiben?

M. F.: Számos esetben hívják fel a figyelmünket bizonyos hiányosságokra, szabályozatlanságokra, kibúvókra, kiskapukra.

ÚHSZ: Nem is kérem, hogy mondjon rájuk példát, mert tudom, úgyis azt válaszolja, hogy nem teheti.

M. F.: Téved. Mondom a példát. Afganisztánban lényegesen gyöngébb lábakon áll a közigazgatás és az igazságszolgáltatás, mint nálunk. Ugyanakkor Afganisztánban – de Afrikában is és szinte mindenütt, ahol missziók tevékenykednek – értékes régészeti kincsek kaphatók olcsó pénzen a bolhapiacokon. Olyan régészeti kincsekről van szó, amelyek nemzetközi szerződések, illetve az adott ország belső jogszabályai szerint nem vihetők ki az országból, amelyeknek a kicsempészése börtönbüntetéssel is fenyegetett bűncselekmény. Más oldalról nézve: szolgálnak ott magyar katonák, akik közül páran talán úgy vélték, jó dolog az, ha nagyon olcsón értékes műtárgyakhoz juthatnak, és azzal a későbbiekben akár szabadon is rendelkezhetnek.

Igen ám, de a régészeti kincsek becsempészése és illegális kereskedelme a hatályos magyar jog szerint is büntetendő cselekmény. Tehát az a magyar, vagy bármi nemzetbeli katona, aki – mondjuk – egy XIV. századból való afgán dísztőrt próbál ki-, majd a hazájába becsempészni, bűncselekményre készül, s ha elkapják a vámszervek, akkor…

ÚHSZ: Volt, akit elkaptak?

M. F.: Nem volt, mert időben megtettük a kötelességünket, időben felhívtuk a figyelmet a várható jogkövetkezményekre. Készítettünk egy részletes tájékoztatót, és azt eljuttattuk a missziókhoz, ahol a parancsnokok azt ismertették a teljes személyi állomány előtt.

Egyébiránt itt jegyzem meg, hogy nem csupán törvénysértő magatartás nem tűrhető el a katonától, hanem olyan magatartás sem, amely ugyan nem ütközik jogszabályba, de méltatlannak ítélhető.

ÚHSZ: Megmagyarázná, hogy mire gondol?

M. F.: Az utóbbi években tetszhalotti állapotba került a méltatlanság intézménye, az elmúlt esztendőkben nagyon kevés katonát távolítottak el a hadseregból méltatlanság címén, pedig többek eltávolítására lett volna nyomós ok. A méltatlanság sikeres alkalmazása tekintetében jóval előttünk járó rendőrség joggyakorlatának és az azt megítélő bírói ítélkezési gyakorlat alapos tanulmányozását és feldolgozását köve tően kollégáimmal összeállítottunk egy átfogó tájékoztatót a méltatlanság alkalmazhatóságával kapcsolatban a parancsnoki állomány részére. Miről is van szó pontosan? A Magyar Honvédséget csakúgy mint egy gazdasági társaságot – megilleti a jó hírnévhez való jog. A Magyar Honvédség “sokunk reménye szerint is” igazi márkanév, melyet meg kell védenünk.

Azt a katonát, aki a Magyar Honvédséghez méltatlan magatartást tanúsít, el kell távolítani a szolgálatból, akkor is, ha magatartása nem feltétlenül ütközik jogszabályba. Aki hamis érettségi bizonyítvány felhasználásával létesített szolgálati viszonyt, vagy szabadidejében rendre leissza magát a sárga földig és verekszik a kocsmában, vagy éppen embert csempész, nos, az ilyen ember nem maradhat katonai szolgálatban. Egész egyszerűen arról van szó, hogy az erkölcsileg (is) súlyosan kifogásolható magatartást tanúsító személyektől a honvédséget meg kell szabadítani, megfordítva, a honvédségtől nem várható el olyan személy foglalkoztatása, aki a kifejezetten jó társadalmi megítélésű honvédség tekintélyét súlyosan rombolja.

ÚHSZ:

M. F.: Való igaz, hogy információs társadalomban élünk, és a társadalom tagjainak természetes igénye a különböző információkhoz való hozzájutás. Különösen így van ez a közigazgatásban dolgozók, vezetők esetében, akik joggal várják el, hogy a döntések meghozatalához szükséges mindennemű információ a rendelkezésükre álljon. Viszont az információt jellegétől függően védeni kell, mind a hazai, mind a külföldről származó információkat, egyszóval, minden információt, amelyeket a hazai jogszabályokban vagy nemzetközi szerződésekben rögzítettek szerint védelemre jogosultnak határoznak meg az információ minősítői. A mi főosztályunk értelemszerűen a honvédséggel és általában véve a katonai tevékenységgel kapcsolatos információk védelmére kötelezett.

Jogrendünkból következően az adatvédelemtől elválaszthatatlan az információszabadság, azaz a közérdekű adatok megismerésére, továbbá az információs önrendelkezésre vonatkozó alkotmányos alapjog kérdése. A közérdekű adatok megismeréséhez való alkotmányos jog nem korlátozhatatlan alapjog, azaz közérdekű adatok nyilvánossága jogállami keretek között alkotmányosan korlátozható. Amennyiben a közérdekű adatot az arra jogosult szervezet állam- vagy szolgálati titokká minősítette, ha az nemzetközi szerződésból eredő kötelezettség alapján minősített, illetve az adatok nyilvánosságához való jogot törvény korlátozza, akkor nekünk azokat az adatokat az illetéktelen hozzáféréstől és megismeréstől a megfelelő eszközök alkalmazásával védenünk kell.

A védelem körében kiemelkedő helyet foglalnak el a minősített, köztük a honvédelmi vonatkozású minősített adatok, amelyek sérüléséhez (jogosulatlan nyilvánosságra hozás, hozzáférés) a sérelem jellegétől függő jogkövetkezmények is társulnak.

Az információvédelem nem magyar sajátosság, a világ minden demokratikus berendezkedésű államának, illetve a nemzetközi szervezeteknek, így a NATO-nak, az Európai Uniónak, ENSZ-nek is vannak a nyilvánosság számára nem megismerhető adatai, melyeket ha rendelkezésünkre bocsátanak, nekünk is kötelességünk megvédeni, méghozzá olyan eszközökkel, amelyek a másik fél által meghatározott szintű védelmet biztosítják.

ÚHSZ: A bécsi székhelyű EBESZ (Európai Biztonsági és Együttműködési Szer vezet) adattárából bárki megtudhatja, hány harckocsija van bármelyik országnak, hány kiképzett pilótája, és így tovább. Mi titkos adat, ha nem ezek?

M. F.: A Magyar Honvédség létszámadatai, amennyiben azok nem tartalmazzák a létszámos hadrendet, nyílt adatnak minősülnek. Az Európai Hagyományos Fegyveres Erőből szóló szerződés és kiegészítő dokumentumainak együttes kihirdetéséről szóló törvény értelmében a hagyományos fegyverzet és harci technika elhelyezkedésére, mennyiségére és típusára vonatkozó adatok nem minősíthető, nyílt adatok, ezért is van az, hogy ezen adatok az EBESZ adattárából bárki számára megismerhetővé válhatnak.

A Magyar Honvédség minősítési jogosultsággal felhatalmazott vezetői a jogszabályokban meghatározott titokkörökben szereplő adatokat a törvényben meghatározott minősítési eljárás során minősíthetik, vagyis korlátozhatják a közérdekű adat megismerhetőségét.

A közelmúltban készült el az új, minősített adat védelméről szóló törvény tervezete, amely új nemzetközi normáknak megfelelő alapokra helyezi a minősítési eljárás rendjét, illetve a minősített adatok védelmi rendszerét és eljárási szabályait. Ez új struktúrát és védelmi eszközöket vezet be a minősítés rendszerében, amely teljes egészében megegyezik a NATO-ban és EU-ban már megismert és alkalmazott módszerekkel. Amennyiben a tervezetet az Országgyűlés elfogadja, akkor a korábbi és ez idő tájt még érvényes, sokszor erőltetett vagy automatikusnak tűnő minősítési törekvésekre még csak lehetőség se nagyon marad.
 

Mónus Miklós

Az interjú az Új Honvédségi Szemle 2006/3 számában jelent meg.